Séták és programok

Győr gyöngyszemeivel ismertetjük meg vendégeinket városnéző sétáinkon

RÁBARANGOLÁS-120 éves a Rába Hotel RÁBARANGOLÁS-120 éves a Rába Hotel RÁBARANGOLÁS-120 éves a Rába Hotel

RÁBARANGOLÁS-120 éves a Rába Hotel


Programunk egy kis időutazással kezdődik! Először egy rövid séta során az elmúlt évszázad fordulóját, a város régi képét és a polgári élet történeteit elevenítjük fel.

Ezt követően vendégségbe megyünk a megnyitásának 120. évfordulóját ünneplő hotelbe.

A város első szállodájának, az 1904-ben megnyílt Royal Meixner Hotelnek a  történetével ismerkedünk építésétől kezdődően. Eseményekben gazdag történelmi korszakon ívelnek át azok a történetek, amelyeken keresztül elvezet az út napjainkig. Miközben neve és tulajdonosai is többször változtak az elmúlt évszázadban, központi fekvésének köszönhetően a város életének igazi szemtanújává vált. Az épület átalakulásai összefonódnak a kereskedővárosból ipari várossá vált, majd a romvárosból talpraálló Győr történetével.
Sok fontos vendég látogatásának, érdekes eseményeknek volt szemtanúja sétánk mai célpontja,
a ma már Danubius Hotel Rába*** nevet viselő szálloda.
Látogatásunk alkalmából kinyitjuk azokat az ajtókat, amelyek ismeretlen helyeket rejtenek, és azokat is, amelyek más nézőpontba helyezik a várost.

A programot egy kis meglepetéssel zárjuk. Látogatásunk házigazdája:
DANUBIUS HOTEL RÁBA




Következő időpontok:
2024. május 4. 15 óra
2024. május 18. 15 óra

Találkozás: 14:50 óra, Városháza tér

A program részvételi díja, ami egy kis meglepetést tartalmaz:
4.000,- Ft



Találkozási pontok

Információk

2 óra

Időpontok

2024.05.04.
2024.05.18.

Bejelentkezés a programra, regisztráció

Amennyiben igénybevenné idegenvezetői szolgáltatásunkat, kérjük jelentkezzen programunkra.
Jelentkezem a programra

További ajánlataink

Ajándékozz élményt, privát programot!
Nagyon sok ötletünk van arra, hogyan varázsolj élményprogramot családod, barátaid, vendégeid számára! Csukd be a szemed egy pillanatra és képzeld el, hogy nem kell ajándékok után szaladgálni!
Bővebben
Irány Győr!
Sok vonzó úti cél csalogatja az embereket. Vajon Győr szerepel a tervek között? Mi biztosak vagyunk benne, aki idelátogat, sok élménnyel gazdagodhat. Szeressétek meg velünk Győrt!
Bővebben
Új utak, új élmények VIP Klub
Szereted a nem szokványos kulturális programokat? Vonzanak az új utak, új élmények? Hasonló érdeklődésűek társaságát keresed? Egy kis fizikai aktivitást is vállalsz? Szívesen sétálsz? Legyél klubtag!
Bővebben
Mesélnek a házak - 400 éves a Zichy-palota
Győr a műemlékekben harmadik leggazdagabb város. Barokk épületei meghatározzák a belváros képét. Érdemes azonban a homlokzatok mögé is bepillantani, vajon hogyan keltek új életre az egykori paloták.
Bővebben
Csatasorban ÚJ SÉTA! ÚJ IDŐPONTBAN!
Győr múltjában számos hadi eseményt találunk, ami jelentős csaták színterévé tette a várost vagy a térségét, s melyek jelentősége, szereplői, összefüggései túlmutatnak a város történetén.
Bővebben
Séta az Emlékek Ösvényén ÚJ SÉTA!
Az "Emlékek Ösvényén" a győri Nádorvárosi Köztemetőben sétálva idézzük fel a múlt titkait, őseink emlékét. Meghatározó győri személyek, események történeteire emlékezünk nyughelyüket felkeresve.
Bővebben
Állati jó séta ÚJ SÉTA!
Most a vendégek segítségére lesz szükség, hogy az egykori Vadasparkból elcsatangolt állatokat összegyűjtsük Győr Belvárosában. Nem mindegyik érkezett meg az Állatkertbe. Keressük meg hova bújtak!
Bővebben
Naplemente-túra a folyókon Győrben 2024-ben is!
Kis létszámú élményprogram, családias, közvetlen hangulat, a naplemente fényei a folyókon a folyók városában hangulatos idegenvezetéssel, kényelmes, elegáns kishajóval.
Bővebben
Hajós sziget-túra a folyók városában
Győr több mint egy város! Nemcsak hangulatos belvárosa, hanem a térség látnivalói is vonzzák a látogatókat. Vajon érdemes kihagyni egy hajós programot a folyók városában? Szerintünk semmiképpen!
Bővebben
Egy csepp Itália Győrben
Győr történetében időről időre megjelentek az olasz építőmesterek, kereskedők, művészek, egy kis fuvallat az olasz életérzésből és temperamentumból. Vajon hogy őrzi városunk ezeket az emlékeket?
Bővebben
Franciák kalandjai Győrben ÚJ SÉTA
Győr történetében a legendás győri csata emléke, mely óriási emberáldozatot okozott, Európa-hírű eseményként maradt meg 1809-ből. Túl a veszteségen mégis vannak érdekes francia vonatkozású sztorijaink
Bővebben
A szálak Ausztriába vezetnek ÚJ SÉTA
Ausztria közelsége városunk történetében meghatározó. Hadvezérek, híres polgárok, művészek történetei kapcsolódnak közeli szomszédunkhoz. A múlt kutatása során a szálak gyakran Ausztriába vezetnek.
Bővebben
Kóstolgasd Győrt! ÚJ SÉTA
Ezen a könnyed sétán belekóstolhatunk Győr legendás történeteibe és legendás ízeibe is talán, bár ezek közül sokat a győriek már csak az emlékeikben őriznek. Megmutatjuk mi maradt fenn a legendákból.
Bővebben
Séta a'la carte - barangolás Győr belvárosában
Sétánkon a legjobb történeteket rendezzük sorba. Mindenki találhat érdeklődésének, ízlésének megfelelő, kevéssé ismert történeteket Győrről. Sztorik "étlap szerint" az "előételtől a desszertig".
Bővebben