Városnéző sétáink

Győr gyöngyszemeivel ismertetjük meg vendégeinket városnéző sétáinkon

Kétkerekű befutó Kétkerekű befutó Kétkerekű befutó Kétkerekű befutó Kétkerekű befutó Kétkerekű befutó

Kétkerekű befutó


Győrt kerékpárról, kerékpárral is érdemes felfedezni!
A város nagyszerűen kiépített kerékpárutakkal, kölcsönözhető kerékpárokkal várja a látogatókat.
Mi ehhez egy aktuálisan összeállított útvonalat kínálunk, idegenvezetőnk is biciklire pattan,
hogy a vendégeket a belvárosból indulva megismertesse a külső városrészek vonzó látnivalóival,
érdekes történeteket mesélve az egyes helyszíneken.

Ennek a május 8-i kerékpáros programnak az apropóját a Giro d'Italia,

a világ legrangosabb kerékpáros körversenye adja,

ami május 10-én érkezik meg Győrbe.

Járjuk be a várost kerékpárral, a verseny útvonalának felfedezésével, miközben az érintett városrészeket is bemutatjuk.

Tervezett útvonal: Nádorváros-Újváros-Sziget-Révfalu-Belváros
Kerékpárúton, kis forgalmú utcákon haladunk
Látnivalók, amelyeket érintünk: megszépült épületek, parkok, ligetek, templomok, lakótelepek rejtett kincsei
Útközben egy kis frissítő fagyizás pihenőképpen

A túra tervezett időtartama: 2 óra (leszállásokkal a látnivalóknál)

Legyél velünk befutó már május 8-án!

2020. május 8. 17:00-19:00 óra

Öltözz pinkbe és extra kedvezményt adunk, így a program ára:
6.000,-Ft/család

2.500,-Ft/fő

Részvételi díj: 3.500,- Ft
diák, nyugdíjas: 2.800,- Ft


Fontos információk! A program saját kerékpárral vagy előzetesen bérelt Győr Bike kerékpárokkal vehető igénybe.
A vendégeket arra kérjük, hogy a kerékpározáshoz szükséges biztonságtechnikai felszerlést  (láthatóság, bukósisak) szerezzék be illetve mindenki saját felelősségre mellőzheti használatukat.
Szülők felelnek kiskorú gyermekeikért.
Mi azt vállaljuk, hogy lehetőség szerint a kerékpárutakon illetve biztonságos útvonalakon vezetjük a túrákat.

"Ha kerékpározol, ezekre figyelj!

A helyszíni bírság minimálisan 5 ezer forint, a legnagyobb 50 ezer forint. Legtöbbször az irányváltási szabályok megszegéséért, a zebrán való áthajtásért és a kötelező tartozékok hiánya miatt büntetnek. Ha fél éven belül kétszer büntetnek meg, akkor akár 70 ezres bírságot is kiszabhatnak.

Érdemes átismételni, hogy mik a kötelező felszerelések:

Két egymástól független fékrendszer, mely száraz és nedves időben is megbízható
Csengő hangot adó jelzőberendezés
Elöl fehér vagy sárga, legalább 150 méterre látható helyzetjelző lámpa
Hátul piros fényt adó, legalább 150 méterről látható helyzetjelző lámpa
Elöl fehér, hátul piros fényvisszaverő háromszög 1-1 darab, vagy akár 2 db hátul, szimmetrikus elhelyezéssel
Az első keréken legalább két küllőprizma, mindkét oldalra működő fényvisszaverővel

Az első és hátsó lámpát a kerékpáros is viselheti, nem köztelező a kerékpárra rögzíteni.
Nagyon fontos! A fényvisszaverő mellény viselete kötelező, ha lakott területen kívül közlekedsz!"

Forrás: http://egyazegyben.com/ha-kerekparozol-ezekre-nagyon-figyelj-mert-akar-70-ezer-ft-buntetesed-lehet-1962



A kerékpáros városnézés zárt csoportok számára is rendelhető! 
Írjon nekünk egy e-mailt elképzelésükről és mi megvalósítjuk a programot.


Bejelentkezés a programra, regisztráció

Amennyiben igénybevenné idegenvezetői szolgáltatásunkat, kérjük jelentkezzen városnéző sétánkra.
Jelentkezem a városnéző túrára

További városnéző ajánlataink

Tavaszi programjaink
Itt összefoglaljuk az aktuális programokat, hogy ne vesszen el a keresgélésben oldalainkon. Bővebb információt a séta vagy a dátum kiválasztásával talál programunkról. Szeretettel várjuk!
Bővebben
Utak és élmények - pódium beszélgetések
A "Több mint 1 fröccs" beszélgetés sorozat 2019-ben megújult "Utak és élmények" címmel folytattuk ezt a programot. Művészek, érdekes emberek mesélnek utazásaikról vagy belső utazásaik történetéről.
Bővebben
Látogatás a győri bencéseknél
Exkluzív tematikus élményprogramon vehetnek részt vendégeink a gyönyörűen megújuló Szent Mór Perjelség és a Szent Ignác templom épületében, Győr szívében. A házigazda, Kelemen atya lesz!
Bővebben
A művészetek vonzásában Győrben
Új tematikájú séta a Győri Tavaszi Fesztivál kísérőprogramjaként. Sétánk során felfedezzük a művészet és a valóság kapcsolatát, megismerjük múltunk és jelenünk művészeit és alkotásait.
Bővebben
Kávéházi történetek
Régi és új történetek a kávéillatú győri belvárosról, régi kávéházakról és cukrászdákról mai történetekkel fűszerezve. Nem csak Kávé Világnapján!
Bővebben
Híres külföldiek Győrben
Győr városának kialakulást és fejlődését az évszázadok során sokféle kultúra befolyásolta, amelynek nyomait a mai napig őrzi. Kik és hogyan befolyásolták városunk fejlődését az elmúlt évszázadokban?
Bővebben
Nádorvárosi emlékek
Győr műemlékekben gazdag belvárosának megismerését érdemes a külső városrészek felfedezésével kiegészíteni. Ezen a sétán Nádorvárosba kalauzolja idegenvezetőnk a vendégeket.
Bővebben
Bakancsos barangolás Nyúlon
Húzza fel a „Nyúl-cipőt” és túrázzon velünk Nyúlon! (A túra hossza kb. 6,5 km) Kulturális és természeti értékek felfedezése, gasztro élménnyel kiegészítve egy karnyújtásnyira Győrtől!
Bővebben
Történetek Újváros krónikájából
Újváros Győr legrégebbi kerülete a belvároson kívül. Történetei összefonódnak a város meghatározó korszakaival és sok érdekességet rejtenek épületei. Ezen az új sétán új utak, új élmények várnak ránk!
Bővebben
Hajós városnézések
Győr a folyók városa! Győződjön meg erről Ön is velünk! Egy órás hangulatos hajókázás a programunk, ami kiegészíthető városnézéssel, élményprogrammal. Így kellemesen ismerkedhet Győr történeteivel.
Bővebben
Cégeknek ajánljuk
Szeretne megszabadulni a megszokott csapatépítő program vagy az évzáró party szervezésétől? Újítsa meg munkatársai programját velünk! Új utak, új élmények Győr hangulatos belvárosában !
Bővebben
Felfedező játék Győr belvárosában
Szeretnéd idegenvezető nélkül, szabadon, családoddal, barátaiddal, munkatársaiddal felfedezni Győr belvárosát? Adunk hozzá egy kis segítséget és indulhat is a móka!
Bővebben
Ajándékutalvány egy hangulatos sétára
Vége a szorongásnak, vajon jó ajándékot választ-e szeretteinek! Segítünk egy igazi élményajándék "átnyújtásában". Az alkalomhoz illő ajándékutalvány telitalálat lehet! Last minute ötletnek is beválik!
Bővebben