Séták és programok

Győr gyöngyszemeivel ismertetjük meg vendégeinket városnéző sétáinkon

Híres külföldiek Győrben Híres külföldiek Győrben

Híres külföldiek Győrben


Győr történetében meghatározó volt az egykori katonaváros, gazdag kereskedőváros jelenléte,
ahol különböző kultúrák összetalálkoztak.
Az egyik kultúra elsajátította a más kultúrák elemeit úgy,
hogy közben a sajátjait megtartotta.

A város történetében az ipari várossá alakulás útja,
a kulturális központtá váláshoz kapcsolódó összefüggések,
érdekes, messziről jött embereket helyeznek a fókuszba.
Kik és hogyan befolyásolták városunk fejlődését, alakulását az elmúlt évszázadok során?
Kik és hogyan járulnak hozzák külföldiként a városunkról kialakult mai képhez, híréhez?

A fejlett világ számára a 21. század a multikulturális társadalmak időszaka. A különböző kultúrák, nyelvek, szokások, tradíciók és vallások egymás mellett élése, keveredése egyre erősödik. Az egyes nemzetek jellegzetességei, kulturális sajátosságai színesítik a városképet, és szinte már sajátunknak érezzük. Fedezze fel velünk, mit hagytak ránk az olaszok, a törökök, az osztrákok, lengyelek…, és hogyan élünk ma közös európaiként egymás mellett.

Ismerje meg Győrt másképp, maradandót nyújtó külföldiek történetein keresztül!
Új utak, új élmények!

Híres külföldiek Győrben első időpontja:

2020. április 25. 16.30-18.30 óra

A barangolás idegenvezetőnkkel
nem a városnézés megszokott útvonalán halad,
meglepetéssel is készülünk!

Részvételi díj: 3.500,- Ft/fő
Diák, nyugdíjas: 2.800,- Ft/fő


ÉRTESÍTÉS

A 2020. április 25 -i tematikus séta
a rendkívüli koronavírus veszélyhelyzet miatt,
ELMARAD.
A programot egy későbbi időpontban fogjuk pótolni.

Találkozási pontok

Információk

16:30-18:30
Meglepetés

Bejelentkezés a programra, regisztráció

Az összes hely betelt, jelentkezés nem lehetséges.

További ajánlataink

Csatasorban ÚJ SÉTA! ÚJ IDŐPONTBAN!
Győr múltjában számos hadi eseményt találunk, ami jelentős csaták színterévé tette a várost vagy a térségét, s melyek jelentősége, szereplői, összefüggései túlmutatnak a város történetén.
Bővebben
RÁBARANGOLÁS-120 éves a Rába Hotel
Időutazásra indulunk. Az egykori polgári város és a város első szállodájának 120 éves története és titkai kerül sétánk fókuszába. Megnyílnak a zárt ajtók és mesél a ház vendégeinek.
Bővebben
Állati jó séta ÚJ SÉTA!
Most a vendégek segítségére lesz szükség, hogy az egykori Vadasparkból elcsatangolt állatokat összegyűjtsük Győr Belvárosában. Nem mindegyik érkezett meg az Állatkertbe. Keressük meg hova bújtak!
Bővebben
Győr gyerekszemmel
Nyáron, a Győrkőcfesztivál idején, a gyerekek veszik birtokba néhány napra a várost. Vajon mit kínál Győr Belvárosa a gyerekeknek az év többi napján? Mesélő helyszíneket, mesés történeteket!
Bővebben
Naplemente-túra a folyókon Győrben 2024-ben is!
Kis létszámú élményprogram, családias, közvetlen hangulat, a naplemente fényei a folyókon a folyók városában hangulatos idegenvezetéssel, kényelmes, elegáns kishajóval.
Bővebben
Győri séta egy kávé mellé ÚJ SÉTA
Rövid belvárosi séta egy kellemes kávézással. Pillanatkép a nyüzsgő város életéről, tájékozódó városnéző séta, néhány városi titok és legenda... Ez garantáltan nem lesz fárasztó program!
Bővebben
Séta az Emlékek Ösvényén ÚJ SÉTA!
Az "Emlékek Ösvényén" a győri Nádorvárosi Köztemetőben sétálva idézzük fel a múlt titkait, őseink emlékét. Meghatározó győri személyek, események történeteire emlékezünk nyughelyüket felkeresve.
Bővebben