Séták és programok

Győr gyöngyszemeivel ismertetjük meg vendégeinket városnéző sétáinkon

Szent László nyomában Győrben Szent László nyomában Győrben Szent László nyomában Győrben Szent László nyomában Győrben Szent László nyomában Győrben

Szent László nyomában Győrben

A Szent László Napok rendezvénysorozata
2024. június 28-30-ig zajlik Győrben.
A történelmi középkort megidéző hangulatról változatos program gondoskodik.

Győr, Budapestet és Sopront követően a műemlékekben harmadik leggazdagabb város.
Számos történelmi személyiség életének eseményei kapcsolódnak városunkhoz.
Szent László királyunk neve is szorosan összefonódik Győrrel,
hiszen Magyarország harmadik legjelentősebb szakrális ereklyéjét,
(a Szent Koronát és a Szent Jobbot követően)
a győri Bazilikában őrizzük több mint 400 éve.

A Szent László Herma és Szent László tisztelete
nagy hagyományokra tekint vissza városunkban.
Ezen a sétán Szent Lászlót idézzük meg.



A városnéző sétát úgy vezetjük, hogy vendégeinknek legyen lehetősége
a sétát követően bekapcsolódni a 11 órakor kezdődő fesztiválprogramba
vagy a lovas és gyalogos felvonulást megtekinteni.


A lovas és gyalogos felvonulás megszokott útvonala a belvárostól az Aranypartig halad.
A hagyományőrző csapatok a Szelindek Együttes zenei kíséretével tartanak jelmezes felvonulást
a Belvároson át az Aranypartig.
Útvonal:
Az idei útvonal a következő: Rónay Jácint utca – Kossuth híd – Móricz Zsigmond Rakpart – Új Kapu u. – Újvilág u. – Pálffy u. – Teleki László utca – Bajcsy Zsilinszky út – Aradi vértanúk útja – Virágpiac tér – Zechmeister utca – Bécsi-kapu tér – Káptalandomb – Kossuth híd – Kálóczy tér (sétány része) – Egyetem tér – Vásárhelyi Pál utca – Aranypart.
Időtartam: 60 perc




Találkozási pontok

Bejelentkezés a programra, regisztráció

Az összes hely betelt, jelentkezés nem lehetséges.

További ajánlataink

Irány Győr!
Sok vonzó úti cél csalogatja az embereket. Vajon Győr szerepel a tervek között? Mi biztosak vagyunk benne, aki idelátogat, sok élménnyel gazdagodhat. Szeressétek meg velünk Győrt!
Bővebben
Győr gyerekszemmel
Nyáron, a Győrkőcfesztivál idején, a gyerekek veszik birtokba néhány napra a várost. Vajon mit kínál Győr Belvárosa a gyerekeknek az év többi napján? Mesélő helyszíneket, mesés történeteket!
Bővebben
Állati jó séta ÚJ SÉTA!
Most a vendégek segítségére lesz szükség, hogy az egykori Vadasparkból elcsatangolt állatokat összegyűjtsük Győr Belvárosában. Nem mindegyik érkezett meg az Állatkertbe. Keressük meg hova bújtak!
Bővebben
Hajós programok 2024-ben a Kék Tündér fedélzetén
Győr a folyók városa! Győződjön meg erről velünk! Fantasztikus hajós élményekre hívjuk! Élményprogramjainkon kellemesen ismerkedhet Győr szépségével a folyókról nézve, zöld, természeti értékeivel is.
Bővebben
Naplemente-túra a folyókon Győrben 2024-ben a Kék Tündér fedélzetén!
Luxus élményprogram a GyereGyőrbe csapat profi idegenvezetőivel. Naplemente a folyókon a folyók városában, elegáns, 12 személyes hajóval. Családias, közvetlen hangulat. Legyen VIP vendég nálunk!
Bővebben
Cégeknek ajánljuk
Szeretne megszabadulni a megszokott csapatépítő program vagy az évzáró party szervezésétől? Különleges, igényes helyszínt keres? Egészítse ki munkatársai programját városfelfedező programjainkkal!
Bővebben
Városnézések, kirándulások
Mi Győrben itthon vagyunk, mindent tudunk a városról, amit érdemes egy kiránduláson felfedezni! Szívesen kalauzoljuk vendégeinket gyalogosan, autóbuszos városnézésen, hajón, kerékpáron is.
Bővebben
Osztálykirándulások-Tábor programok 2024-ben is
Korosztályokhoz szabott történetek, kvízjátékok, felfedezőjátékok, látogatás izgalmas, rejtett helyeken és sok hasznos tipp az osztálykirándulások, táborok szervezéséhez. Szeressétek meg velünk Győrt!
Bővebben
Új utak, új élmények VIP Klub
Szereted a nem szokványos kulturális programokat? Vonzanak az új utak, új élmények? Hasonló érdeklődésűek társaságát keresed? Egy kis fizikai aktivitást is vállalsz? Szívesen sétálsz? Legyél klubtag!
Bővebben
Sightseeing and programmes
Do you think that Győr is just a city? May be it is. But for us it is the centre of the world and we gladly present it to you. Look at our tours and get information about them.
Bővebben
Stadtbesichtigungen, Programme
„Wunder können jeden Tag geschehen, man muss nur bereit sein, sie zuzulassen." Auf dieser Tour werden die wichtigsten und schönsten Sehenswürdigkeiten von Győr vorgestellt.
Bővebben
Visite turistiche e programmi
Pensi che Győr sia solo una città tra le tante altre? Forse lo é. Ma per noi è il centro del mondo, e la presentiamo con piacere. Guarda i nostri tour e prenota ne uno!
Bővebben
Győr 7 csodája by night
Kíváncsi a csodákra, amelyek Győr városának különleges értékeihez, látnivalóihoz kapcsolódnak? Idegenvezetőnk egy hangulatos esti sétán vezeti el a "csodák világába". Ismerje meg Győrt másképpen!
Bővebben
Egy csepp Itália Győrben
Győr történetében időről időre megjelentek az olasz építőmesterek, kereskedők, művészek, egy kis fuvallat az olasz életérzésből és temperamentumból. Vajon hogy őrzi városunk ezeket az emlékeket?
Bővebben
Barokk barangolások Győrben
Győr, hazánk műemlékekben harmadik leggazdagabb városa, a barokk "fővárosa". Pompázatos belvárosi épületei, terei, a korabeli hangulatot idézik. Nem csak a Barokk Esküvő idején tud elkápráztatni.
Bővebben
Jedlik emléke a fröccs városában
A nyár egyik kedvelt eseménye a Győri Rotary Fröccsnapok. Érdemes ezen a júliusi hétvégén Győrbe látogatni a programok gazdagsága és a hűs ital kóstolása miatt is. Mi sétát és sok sztorit kínálunk!
Bővebben
Fényes esti hajózás a Kék Tündérrel ÚJ!
Győr a folyók városa. A város esti fényei a folyók felől nézve látványos díszletet adnak egy hangulatos esti hajózáshoz. Ez a program a naplemente után kezdődik és az esti ragyogás a fő látnivalója.
Bővebben
Nők a győri éjszakában - Boszorkányok, furcsaságok, pajzánságok történetei
A Nők győri történetei ezen a sétán a titkos történetek világába kalauzolják vendégeinket. Vajon mit tudhatunk meg a megváltozott női szerepekről az elmúlt évszázadok kevéssé ismert sztorijaiból?
Bővebben
Pénteki pezsgés Győr folyóin ÚJ!
Törjük meg a hétköznapok megszokott rendjét! Kezdődjön egy kihagyhatatlan élménnyel a hétvége! Várnak Győr folyói és az exkluzív Kék Tündér hajó! Lehet, hogy egész héten erre vártál? Jöhet a pezsgés?
Bővebben
Győr a folyók városa - hajós városnézés a Kék Tündér fedélzetén
Győr a folyók városa. Szépségeit, sokszínűségét érdemes idegenvezetőnkkel megnézni a folyók felől egy csodaszép hajón ringatózva. Ez a nyár egyik legkedveltebb programja! Szeressétek meg velünk Győrt!
Bővebben
A barokk Győr esti fényei - Séta és hajózás
Mi lehetne kellemesebb egy nyári estén, mint egy kis séta vagy hajókázás? Ebben a programban mindkét élmény megszerezhető! Közben azt este fényei és Győr barokk belvárosa nyújtja a díszletet.
Bővebben
Hajós sziget-túra naplementében a Kék Tündérrel ÚJ!
Amikor nehéz választani,hogy a naplemente vagy a sziget-túra legyen az esti program, akkor ezt ajánljuk. Kettő az egyben! A lenyugvó nap fényei mellett fedezhetik fel Győr szigeteit idegenvezetőnkkel.
Bővebben
Hajós sziget-túra a Kék Tündérrel
Győr több mint egy város! Nemcsak hangulatos belvárosa, hanem a térség látnivalói is vonzzák a látogatókat. Vajon érdemes kihagyni egy hajós programot a folyók városában? Szerintünk semmiképpen!
Bővebben
RÁBARANGOLÁS-120 éves a Rába Hotel
Időutazásra indulunk. Az egykori polgári város és a város első szállodájának 120 éves története és titkai kerül sétánk fókuszába. Megnyílnak a zárt ajtók és mesél a ház vendégeinek.
Bővebben
Új élményúton a Kék Tündér hajóval
Nálunk még nincs vége a nyári élménygyűjtésnek! 2,5-3 órás hajós kirándulásra indulunk az exkluzív Kék Tündér hajóval a Mosoni-Dunán. Kihajózunk Győrből és indul a különleges élményvadászat!
Bővebben
Turizmus Világnapja 2024.
Minden év szeptember 27-én ünnepeljük a Turizmus Világnapját, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a turizmus fontosságára, kulturális, társadalmi és gazdasági szerepére. Ünnepeljünk együtt!
Bővebben
Mesélnek a házak
Győr Magyarország műemlékekben harmadik leggazdagabb városa. 1989-ben Európa-díjjal tüntették ki a műemlékek helyreállításában elért eredményeiért. Különleges helyeket mutatunk meg ezen a sétán.
Bővebben
Szilveszteri séta Győrben
Különös szilveszteri program. Sétáljon a szilveszteri bulira készülődő győri Belvárosban, ismerje meg a város legismertebb látnivalóit mielőtt a szerencsemalac farkát meghúzza!
Bővebben
Tematikus sétáink, élményprogramjaink 11 évesek
Vendégeink igényeihez igazodva, sok éves tapasztalatainkat felhasználva, olyan szolgáltatásokat kínálunk, ami hiány volt a város turisztikai kínálatában. Évről évre bővült a szolgáltatások palettája.
Bővebben
12 éves az Angyalséta
Az adventi időszak legnépszerűbb sétája az Angyalséta, ami igazán szép, meghitt pillanatokat ígér Győr csodás barokk belvárosában, néhány órára elvonulva az Adventi Vásár forgatagától.
Bővebben