Városnéző sétáink

Győr gyöngyszemeivel ismertetjük meg vendégeinket városnéző sétáinkon

Fejezetek a győri színjátszás történetéből Fejezetek a győri színjátszás történetéből Fejezetek a győri színjátszás történetéből Fejezetek a győri színjátszás történetéből Fejezetek a győri színjátszás történetéből Fejezetek a győri színjátszás történetéből

Fejezetek a győri színjátszás történetéből

A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi kongresszusa úgy határozott, hogy 1978-tól a világ minden országában üzenettel köszöntsék a Színházi Világnapot! A színházi világnap célja, hogy felhívja  a figyelmet a színházművészet és tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjen a színészek és a színházi dolgozók előtt és kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Mi ebből az alkalomból egy különleges sétára invitáljuk az érdeklődőket.

A színjátszás első nyomai a XVII. századig nyúlnak vissza városunkban. A város első faszínháza  255 évvel ezelőtt, első kőszínháza 225 évvel ezelőtt épült. Új színházunk története csupán 45 éves. Ezeken a nyomokon indulunk egy két órás sétára Győr belvárosában, hogy képet kapjunk, milyen út vezetett az iskoladrámák világától a csepűrágók világán át a színházi életbe és kik voltak emlékezetes  szereplői.

Vendégünk lesz Kisbakonyiné Hollósi Emese színháztörténész.

Segítségével hiteles információkat kapunk majd arról, hogy milyen pozíciót töltött be Győr a  színjátszás magyarországi történetében, érdekes életrajzi történeteket idézünk fel.

Időpont: 2023. március 26. 15:00-17:00 óra
Részvételi díj: 4.500,- Ft
Nyugdíjas, diák, pedagógus: 3.500,- Ft

A séta vendégei ajándékot kapnak.






Találkozási pontok

Információk

25
meglepetés

Bejelentkezés a programra, regisztráció

Az összes hely betelt, jelentkezés nem lehetséges.

További városnéző ajánlataink

Sétajegy vagy idegenvezető ajándékba
Elegáns személyre szóló élményajándékot kínálunk minden alkalomra! Személyre vagy alkalomra szabott dizájn és extra szolgáltatások is rendelhetőek. Szívesen segítünk élményre váltani az ajándékot.
Bővebben
Ünnepi Angyalséta
Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. Győr angyalai várják adventkor!
Bővebben
Szilveszteri séta Győrben
Különös szilveszteri program. Sétáljon a szilveszteri bulira készülődő győri Belvárosban, ismerje meg a város legismertebb látnivalóit mielőtt a szerencsemalac farkát meghúzza!
Bővebben
10 évesek lettünk
Vendégeink igényeihez igazodva, sok éves tapasztalatainkat felhasználva, olyan szolgáltatásokat kínálunk, ami hiány volt a város turisztikai kínálatában. Évről évre bővült a szolgáltatások palettája.
Bővebben
Irány Győr!
Sok vonzó úti cél csalogatja az embereket. Vajon Győr szerepel a tervek között? Mi biztosak vagyunk benne, aki idelátogat, sok élménnyel gazdagodhat. Szeressétek meg velünk Győrt!
Bővebben
Cégeknek ajánljuk
Szeretne megszabadulni a megszokott csapatépítő program vagy az évzáró party szervezésétől? Különleges, igényes helyszínt keres? Egészítse ki munkatársai programját városfelfedező programjainkkal!
Bővebben
Új utak, új élmények VIP Klub
Szereted a nem szokványos kulturális programokat? Vonzanak az új utak, új élmények? Hasonló érdeklődésűek társaságát keresed? Egy kis fizikai aktivitást is vállalsz? Szívesen sétálsz? Legyél klubtag!
Bővebben
Városnézések, kirándulások
Mi Győrben itthon vagyunk, mindent tudunk a városról, amit érdemes egy kiránduláson felfedezni! Szívesen kalauzoljuk vendégeinket gyalogosan, autóbuszos városnézésen, hajón, kerékpáron is.
Bővebben
Osztálykirándulások-Tábor programok 2024-ben is
Korosztályokhoz szabott történetek, kvízjátékok, felfedezőjátékok, látogatás izgalmas, rejtett helyeken és sok hasznos tipp az osztálykirándulások, táborok szervezéséhez. Szeressétek meg velünk Győrt!
Bővebben
Hajós programok 2024-ben
Győr a folyók városa! Győződjön meg erről velünk! Hangulatos hajós programokra hívjuk, amelyek kivisznek a városból. Élményprogramjainkon kellemesen ismerkedhet Győr zöld, természeti értékeivel is.
Bővebben
Naplemente-túra a folyókon Győrben 2024-ben is!
Kis létszámú élményprogram, családias, közvetlen hangulat, a naplemente fényei a folyókon a folyók városában hangulatos idegenvezetéssel, kényelmes, elegáns kishajóval.
Bővebben
Sightseeing and programmes
Do you think that Győr is just a city? May be it is. But for us it is the centre of the world and we gladly present it to you. Look at our tours and get information about them.
Bővebben
Stadtbesichtigungen, Programme
„Wunder können jeden Tag geschehen, man muss nur bereit sein, sie zuzulassen." Auf dieser Tour werden die wichtigsten und schönsten Sehenswürdigkeiten von Győr vorgestellt.
Bővebben
Visite turistiche e programmi
Pensi che Győr sia solo una città tra le tante altre? Forse lo é. Ma per noi è il centro del mondo, e la presentiamo con piacere. Guarda i nostri tour e prenota ne uno!
Bővebben