Városnéző sétáink

Győr gyöngyszemeivel ismertetjük meg vendégeinket városnéző sétáinkon

Mária Terézia nyomában Mária Terézia nyomában Mária Terézia nyomában

Mária Terézia nyomában


Egy nem mindennapi asszony életének, uralkodásának, családi körülményeinek történetei a témája ennek a tematikus sétának, ugyanis 300 évvel ezelőtt ezen a napon látta meg a napvilágot Mária Terézia Walburga Amália Krisztina, egy különleges sorsú uralkodónő, aki negyven éven át uralkodott.
III. Károly elsőszülött fia helyett az elsőszülött fiúsított lánygyermek. Élete nem mindennapi volt, a hatalmi küzdelmek, a háborúk és rendelkezések mellett 16 gyermeket hozott a világra.

Városunk számos látnivalója az ő uralkodásának idejéhez köthető, városunk fejlődésének alakulását jelentősen befolyásolta politikai tevékenysége, kapcsolatai.

Sétáljunk ezen a születésnapon vissza az időben
és keressük meg együtt Mária Terézia nyomait Győr belvárosában!
A séta során mesélünk a királynő életének érdekes történeteiről
és arról is, milyen volt az élet a Habsburgok korában.
A séta egyik fénypontja, hogy megtekintjük Mária Terézia kiváltságlevelét a levéltárban!

Az új séta időpontja: 2017. május 13. 15.00-17.00 óra

Részvételi díj: 2.300,- Ft
Nyugdíjas, diák, klubtag: 1.800,- Ft


Találkozási pontok

Előjelentkezés

Az összes hely betelt, jelentkezés nem lehetséges.

További városnéző ajánlataink

Júniusi sétáink
Itt összefoglaljuk a havi aktuális programokat, hogy ne vesszen el a keresgélésben oldalainkon. Bővebb információt a séta vagy a dátum kiválasztásával talál programunkról. Szeretettel várjuk!
Bővebben
Győri História
Történetek Győr meghatározó történelmi eseményeiről, séta a múlt emlékei között. Várostörténet másképp.
Bővebben
Több mint 1 fröccs! (sétával)
Ismerkedés borokkal, fröccsel és más érdekes italokkal, mosolyra fakasztó történetekkel. Kiválasztott napokon a téma szakértőjével, aki a borkultúra "nagykövete".
Bővebben
Győr 7 csodája
Kíváncsi a csodákra, amelyek Győr városának különleges értékeihez, látnivalóihoz kapcsolódnak? Idegenvezetőnk egy hangulatos sétán vezeti el a "csodák világába". Ismerje meg Győrt másképp!
Bővebben
KattinTúra
Kellemes hangulatú fotóséta Győrben, a város legvonzóbb helyein. Történetek a városról és számos kattintás… "Új utak, új élmények!"
Bővebben
Hajós városnézések extrákkal
Győr a folyók városa! Győződjön meg erről Ön is velünk! Egy kis séta, egy órás hangulatos hajókázás alkonyi fényeknél a programunk. Így kellemesen ismerkedhet Győr történeteivel is.
Bővebben
Szent László és a lovagkor emlékezete
A Szent László Napok rendezvénysorozata 2017. június 23-25-ig zajlik Győrben. A történelmi középkort megidéző hangulatról változatos program gondoskodik. Ismerje meg a Szent László Herma városát!
Bővebben
Mesélnek a házak
Győr Magyarország harmadik leggazdagabb városa műemlékekben. 1989-ben Európa-díjjal tüntették ki a műemlékek helyreállításában elért eredményeiért. Ennek a sétának Győr barokk Belvárosa a témája.
Bővebben
Győr a fröccs városa
2015. októberében hungarikum lett a fröccs. Ne menjen haza anélkül, hogy az ehhez kapcsolódó győri történetekkel megismerkedne és kóstoljon is velünk!
Bővebben
Ajándékutalvány egy hangulatos sétára
Segítünk egy ötletes ajándék beszerzésében! Ajándékozzon élményt, vásároljon ajándékutalványt sétánkra! Ajánkutalványunkat a megrendelő igényei, az alkalom szerint készítjük el.
Bővebben
Mesés séták kicsiknek és nagyoknak Győrben
Győr látnivalókban, vonzó kulturális értékekben gazdag város, ahol az ország harmadik legértékesebb szent ereklyéjét és számos legendát őrzünk. Műemlékekben hazánk 3. leggazdagabb városa!
Bővebben